Eperszörp készítése házilag

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

Elkészítése: Először az eperből a sziruphoz szükséges gyümölcslevet készítjük el. Ehhez 1 kg epret kicsumázunk, nagyságától függően félbe vagy negyedekbe vágjuk,

 

5 dl vízzel felfőzzük, és 3 percig forraljuk, amíg az eper teljesen meg nem puhul. A tűzről lehúzva, lefedve állni hagyjuk, majd finom lyukú gézen átcsöpögtetjük. Kb. 1 liter lesz belőle. A szörphöz 1 liter gyümölcslevet összekeverünk 600 g cukorral és 1 ek. citromlével, felfőzzük, lehabozzuk, majd forrón üvegekbe töltjük, azonnal lezárjuk. Kb. 1.2 liter lesz belőle. Sötét, hűvös helyen 6 hónapig eláll.

 

Fontos: a szirup színe állás közben barnásra színeződhet, de ez nem jelenti azt, hogy megromlott; kinyitás után a hűtőben tartsuk, és lehetőleg minél hamarabb fogyasszuk el.

Ötlet: a gyümölcslé elkészítése után megmaradt gyümölcsöt szitán törjük át, cukorral, citromlével ízesítsük és túróhoz, joghurthoz keverve finom édességet kapunk.

Itt beküldheted nekünk nagymamád titkos receptjét, vagy kedvenc termelődtől tanult trükkjeidet! Szívesen fogadjuk bármilyen étel receptjét – legyen az nyers vagy főtt, zöldséges vagy húsos, magyar vagy külföldi -, amiről úgy gondolod, szívesen megosztanád másokkal is! >>>>>>>>>

Megosztom

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Vörösboros tejszínes cseresznyeleves

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg cseresznye (vagy meggy), 1/2 citrom leve, ízlés szerint kristálycukor, 1 és 1/2 dl száraz vörösbor, 1 és 1/2 dl tejszín,

Bővebben...

Gombával töltött jérce vörösboros aszalt szilvával!

Hozzávalók: 1 jérce, 20 dkg finommetélt, kb. másfél dl tejföl, 2 tojás, 10 dkg gomba, 1 fej vöröshagyma, 1 csomó petrezselyemzöld, kb. 10 dkg zsír, 40 dkg franciasaláta, 1 nagy üveg aszalt szilva vörös borban, só, őrölt bors, őrölt szerecsendió, majoranna ízlés szerint.

Bővebben...

Egészben tartósított nyers paradicsom

Hozzávalók: 1 kg paradicsom (piros vagy zöld), 3 dl borecet, 8 dkg cukor, 6 gerezd fokhagyma, 3 babérlevél, 1 csomagnyi tartósító, 5-6 mustármag, só.

Bővebben...

Pirított pulykamell gombával

Hozzávalók, 60dk pulykamellfilé,10dk füstölt szalonna,60dk burgonya,15dk csiperkegomba,2db piros színű paprika,2 szál zöldhagyma,1 csokor petrezselyem, só, őrölt bors,4dl olaj a sütéshez.

 

Bővebben...

Bolgár gyuvecs készítése

Bolgár gyuvecs hozzávalók 4 személyre: 40 dkg marha vagy sertéscomb, 1 kis padlizsán, 15 dkg zöldhüvelyű bab, 2 zöldpaprika, 4 paradicsom, 15 dkg konzerv fehér bab, 2 nagyobb burgonya, 1 szál sárgarépa, 10 dkg rizs, 2 tojás, 2 dl joghurt, olaj, só, pirospaprika.

Bővebben...

Tonhalszeletek padlizsánnal sütve

Hozzávalók: 8 szelet tonhal, 1 fej vöröshagyma, 3 kanál olaj, 2 zöldpaprika, 3 paradicsom, 25 dkg zöldbab, 2 gerezd fokhagyma, 1 csomó zöldpetrezselyem, só, törött bors, 1 padlizsán, 1 citrom.

Bővebben...

Bácskai rizses hús recept

Hozzávalók: 60 dkg sertéslapocka, 10 dkg zsír, 1 fej hagyma, 1 kanál pirospaprika, 20 dkg lecsó (idényben 3-4 zöldpaprika és paradicsom), 25 dkg rizs, só.

Bővebben...

Ünnepi sertéskaraj narancsmártásban

Hozzávalók : 4 szelet sertéskaraj,2db narancs,3db újhagyma,1 evőkanál vaj,1 evőkanál olaj,1,25dl húsleves alaplé,2 evőkanál ketchup,só, bors.

Bővebben...

Részeges csülökrecept!

Aki szereti a jó magyaros konyha ízeit, próbálja ki ezt a finom csülkös receptet, amely finom fehérborral készült.

Bővebben...

Aszalt szilvás csirkemell

 
Hozzávalók: 2 szép csirkemell, 20 szem vörösborban főtt aszalt szilva, 1 db tojás, 3-4 evőkanál liszt, 1 dl tej, 2 szem összetört szegfűszeg, 1 evőkanál sós mogyoró (vagy mandula), ízlés szerint só és törött fehér bors.
Bővebben...

Rizsfelfújt készítése

Hozzávalók: 12 dkg rizs, fél l tej, 1 dl víz, 2 tojás, 10 dkg cukor, 1 kávéskanál liszt, 2 dkg vaj, citromhéj. Elkészítés: A rizst a vízzel lekevert tejben a cukor felével, a reszelt citromhéjjal felforraljuk,

Bővebben...

Süssünk ananászos kókuszos muffint!

Elege van az unalmas szürke hétköznapokból?? Melegítse fel magát egy finom kókuszos muffinnal!

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Csokoládés rakott palacsinta

Édesszájú olvasóinknak ajánljuk ezt a nagyon finom csokoládés palacsinta receptet.

Bővebben...

Kairói rakott padlizsán

Hozzávalók: 2 közepes, szeletekre vágott padlizsán, só, felkarikázva 1 nagy hagyma, 4 db vastag karikákra vágott krumpli, olaj a sütéshez, 3 karikára vágott paradicsom, 0,5 dl olaj, 0,5 kg kétszer átdarált hús, 1/4 tk. majoránna, 1/2 mk. őrölt fehér bors, 1 késhegynyi kakukkfű. Mártás: 1 ek. vaj, 1 ek. liszt, 2 dl tej, só, 1 ek. finomra vágott petrezselyem.

Gombás mustáros bárány nyárson

Hozzávalók 4 személyre: 70 dkg kicsontozott báránygerinc, 20 dkg húsos szalonna, 2 közepes hagyma, 20 dkg sampinyon (csiperke) gomba, 1 evőkanál mustár, 1 evőkanál olaj, só, bors.

Bővebben...